Kezdőlapra

JÓSZERENCSÉT !


 

 Köszöntés

 

 Egyenruha

 

 Jelvény

 

 Védőszent

 

 Bányásznap

 

 Bányászima

 

 Bányaszellem

 

 Bányaló

 

Bányalovak

 

A lovakat a bányászatban, a középkorban alkalmazhatták először. Az állati erő bevonására elsősorban az egyre fokozódó termelési igények miatt volt szükség.

 

Bányáinkban – a korabeli rajzok tanúsága szerint – a tizenhatodik századtól – mindenütt alkalmazták a lovat: a föld alatt csillét húz, a külszínen taposókereket, járgányokat hajt, szállít és dolgozik mindenütt, ahová a bányász állította.

 

Lovak mozgatták az egész külszínt, és számuk a lójárgányok elterjedésével mind több lett”. Az úgynevezett lójárgány a felszínen helyezkedett el és – ellentétben azzal, amit a nevéből sejteni lehetne – nem közlekedésre szolgált.

 

A ló egy tengely körül lépkedett körbe-körbe, és a tengelyből kiágazó küllők – illetve az arra erősített hám – segítségével hajtotta azt a dobot, amire a szállítókötél csavarodott. Erre a dobra két kötelet is erősítettek és miközben az érccel teli edény a felszínre ért, az üres az aknarakodóra ereszkedett.

 

Ezeket a lójárgányokat már az 1270-es, 80-as években alkalmazták, és csak a XX. század első évtizedeiben nyilvánították idejétmúltnak a több száz éves berendezést.

 

Külön feladatot jelentett a lovakat a föld alá juttatni.

 

Amennyiben a bányában szintes kitermelés folyt, tehát a kitermelendő szénhez, érchez a hegy oldalából fúrtak egy többé-kevésbé vízszintes tárót, vagy lejtős aknát, csak a szelvény mérete akadályozhatta a ló bejutását.

 

A függőleges aknák esetében azonban más megoldást kellett találni. Gyakoriak voltak a lépcsős megoldású aknák, sőt, egyes források szerint csavarvonalas aknákat is építettek, ebben az esetben a ló saját lábán jutott le a mélybe.

 

„A legáltalánosabb gyakorlat – olvassuk Dr. Faller Jenő könyvében – a szállítókas megjelenéséig mégis az volt, hogy a lovat külön e célra készített bőrhurokba, illetve hámokba akasztották, és összekötözött lábakkal, fejüket a szállítókötélhez kötve eresztették le a bányába.”

 

 

Az ilyen bányák alaprajzait nézegetve föld alatti istállókra, abrakkamrákra bukkanunk. Ezek a lovak általában többé nem látták meg a napvilágot, további életüket szűk járatokban, csillék húzásával, anyagmozgatással töltötték.

 

Két esetben persze mindenképpen felvitték a bányalovat: amennyiben elpusztult, vagy amennyiben lesántult. A bányalovak élete semmilyen szempontból sem volt irigylésre méltó, igaz, a bányászoké sem.

 

Ló és bányász között mégis igazán mély barátság alakult ki, ami nem is csoda, hiszen évszázadokon keresztül együtt dolgoztak a föld alatt, sorsközösségben, egymásra utalva.

 

www.nagymoszkito.hu

 

 Bányavirág

 

Kezdőlapra