Kezdőlapra

 

'Annavölgy-községért' kitüntetésben részesült
2022. évben

 

 

Blazsik Tódor Imre

 

Blazsik Tódor Imre 1996-ban községünk közigazgatzásilag önállóvá válásának érdekében fáradságot, szabadidőt nem kímélve, kiemelkedő munkát végzett a leválási bizottság tagjaként.
 
A kezdetektől tagja volt az önkormányzat képviselő-testületének, 2002-től 2010-ig alpolgármesterként tevékenykedett, majd külső tanácsadóként a továbbiakban is segítette a pogármester munkáját.
 
A legfontosabb ügyeket aktívín kísérte végig és segítette. Ezek közül is a legjelentősebbek a szennyvízcsatprna-hálózat kiépítése, és a közoktatási társulás létrehozása, melyekben fontos serepe volt. Munkáját mindvégig az önkormányzat vezetésével történő napi kapcsolattartás jellemezte.
 
A sport mindig közel állt hozzá, ő maga is rendszeresen művelte a szabadidős sportokat, elnökségi tagként aktívan segítette a sportegyesület tevékenységét, a szabadidős sportok fejlődését.
 
Szakmai tudásával elősegítette a községi rendezvények, ünnepségek előkészítését, szervezését és lebonyolítását.
 
Nyitott szemmel járt a községben, építő javaslatait, észrevételeit megosztotta képviselőtársaival, a sportegyesület elnökségével. Munkáját a lelkiismeretesség, a precizitás jellemzi, mindig számíthattunk szakmai tudására.
 
Köszönettel tartozunk Imrének az önkormányzetért, a sportegyesületért, Annavölgyért végzett több évtizedes munkájáért, melyet az "Annavölgy Községért" kitüntető cím átadásával fejezünk ki.


 

Vissza